Eléggé őrült ötletnek tűnne az, hogyha most levágnám az utat, és anyáék mellett elsuhanva elhajtanék a kocsival? Szerintem az. De jelen pillanatban ennél okosabb ötlet nem jutott eszembe, és csak abban reménykedtem, hogy drága bátyám kitud magyarázni minket eme kínos szituációból. De az arckifejezését figyelve még fel sem fogta, hogy éppen lebuktunk.
-Mit kerestek itt? - anya kissé mérgesen nézett mindkettőnkre, mire megvontam a vállamat, és előbbre léptem, hogy valami megindító beszédet tartsak.
-Haza akartam menni. - kezdtem bele az igazságba, de mikor láttam Nick vigyorát kezdtem elveszteni a fejemet, - rosszul éreztem magamat, és Jason felajánlotta, hogy hazavisz, - néztem rá, aki engedelmesen bólintott egyet. Anya nem tudta mire vélni a dolgot, de lassan és biztosan nyugodtabb lett az arca.
-Majd otthon beszélünk. - motyogta anya, majd Nickre nézve elindultak, amitől csak vigyorogva néztem furfangos bátyámat és kinyújtottam rá a nyelvemet. Mikor eltűntek gyorsan beszálltunk a kocsiba, majd Jason kifújta a levegőt.
-Na, ez hogy történhetett? - érdeklődött, majd megforgattam a szemeimet.
-Valószínű az új emberünk, - karba tett kézzel dőltem hátra az ülésben, majd megvonta a vállát és elindultunk. Hogyan is bízhattam meg benne? Hiszen néha olyan sunyin nézett.. .Na igen, de azok a kék szemek aztán odatettek efféle elméleteimnek. Az útközben nem igazán szóltunk egymáshoz, pedig lett volna mondanivalóm. Nem is kevés.
-Nick ezt nem fogja megúszni. - mondta a kulcsával szórakozva, majd érdeklődően figyeltem rá.
-Miért nem? - érdeklődtem kissé furán. Bár cseppet sem védtem őt... sőt kifejezetten ellene voltam, de most mégsem értettem miért őt akarja megbüntetni.
-Szerintem nem Oliver volt, - kezdett bele Jason határozottan, - Túlságosan Nickre vall ez a dolog, - nézett rám majd tovább figyeltem őt.
-Biztos vagy benne? - kérdeztem azért még vissza, majd lassan bólintott egyet.
-Teljesen. Mégis mi történhetett? - érdeklődött inkább magától, mint tőlem, - mikor beszélgettünk... arra nem figyeltünk és nem is számoltunk azzal, hogy hol lehet Nick. Mivel ő nem ment anyáékkal. És ez csak most jutott eszembe. - sóhajtott egyet, mire végre felfogtam az egészet.
-Vagy összeszövetkeztek Oliverrel. - folytattam képzelgéseimet, majd rám nézett.
-Ne keverd már bele őt. - mondta egy picit nevetve, én pedig nekidőltem az ajtónak.
-De beleakarom. - vontam meg játékosan a vállamat, mire megforgatta a szemeit.
-Megmondtam, hogy idegenekkel ne beszélgess, - kezdte el a védő bátyó szerepét, én pedig befogtam a fülemet.
-Nem... nem ... és nem érdekel. - nevetettem, majd ő is elkezdte és elkapta a kezeimet, és megfogta.
-Valld be, hogy tetszik. - vigyorgott, én pedig kissé furán néztem rá.
-Chh, hülye. - puffogtam, majd nevetni kezdett.
-Lehet, hogy hülye... de attól még tetszik. - vigyorgott tovább.
-Te vagy a hülye... te. - szabadítottam ki az egyik kezemet, majd megütöttem a vállát.
-Te? - érdeklődött tovább nevetve, majd kinyújtottam rá a nyelvemet.
-Te. - ellenkeztem tovább, majd mostmár ellöktem magamtól.
-Oké... oké. Akkor hülye voltam. Sajnálom. De hogyha már én is vallottam... akkor szeretném ha te is vallanál. - kacsintott, majd megforgattam a szemeimet.
-Nincs mit vallani. - sóhajtottam, majd leült a kanapéra és mutatta a maga mellett lévő helyet.
-Szó sem lehet róla. Nem fogok neked beszélni arról, ami nincs is. - ellenkeztem tovább, majd elmosolyodott, - Nem is ismerem. - lazán megvontam a vállam, majd felfigyelt a szavaimra.
-Na ez az. Akkor visszatértünk a témához. Miért beszélhetett az én egyetlen húgom egy olyan emberrel, akit nem ismer? - nevetett, majd mostmár elnevettem magamat.
-Tudod mit, - néztem rá, - Hagyjál békén. - nevettem, majd elindultam a szobám felé ,hogy összerakjam magamba ezt a felettébb érdekes beszélgetést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése