~ 3. - Játék vége.

Eléggé őrült ötletnek tűnne az, hogyha most levágnám az utat, és anyáék mellett elsuhanva elhajtanék a kocsival? Szerintem az. De jelen pillanatban ennél okosabb ötlet nem jutott eszembe, és csak abban reménykedtem, hogy drága bátyám kitud magyarázni minket eme kínos szituációból. De az arckifejezését figyelve még fel sem fogta, hogy éppen lebuktunk. 
-Mit kerestek itt? - anya kissé mérgesen nézett mindkettőnkre, mire megvontam a vállamat, és előbbre léptem, hogy valami megindító beszédet tartsak. 
-Haza akartam menni. - kezdtem bele az igazságba, de mikor láttam Nick vigyorát kezdtem elveszteni a fejemet, - rosszul éreztem magamat, és Jason felajánlotta, hogy hazavisz, - néztem rá, aki engedelmesen bólintott egyet. Anya nem tudta mire vélni a dolgot, de lassan és biztosan nyugodtabb lett az arca.
-Majd otthon beszélünk. - motyogta anya, majd Nickre nézve elindultak, amitől csak vigyorogva néztem furfangos bátyámat és kinyújtottam rá a nyelvemet. Mikor eltűntek gyorsan beszálltunk a kocsiba, majd Jason kifújta a levegőt.
-Na, ez hogy történhetett? - érdeklődött, majd megforgattam a szemeimet.
-Valószínű az új emberünk, - karba tett kézzel dőltem hátra az ülésben, majd megvonta a vállát és elindultunk. Hogyan is bízhattam meg benne? Hiszen néha olyan sunyin nézett.. .Na igen, de azok a kék szemek aztán odatettek efféle elméleteimnek. Az útközben nem igazán szóltunk egymáshoz, pedig lett volna mondanivalóm. Nem is kevés. 
-Nick ezt nem fogja megúszni. - mondta a kulcsával szórakozva, majd érdeklődően figyeltem rá.
-Miért nem? - érdeklődtem kissé furán. Bár cseppet sem védtem őt... sőt kifejezetten ellene voltam, de most mégsem értettem miért őt akarja megbüntetni.
-Szerintem nem Oliver volt, - kezdett bele Jason határozottan, - Túlságosan Nickre vall ez a dolog, - nézett rám majd tovább figyeltem őt.
-Biztos vagy benne? - kérdeztem azért még vissza, majd lassan bólintott egyet.
-Teljesen. Mégis mi történhetett? - érdeklődött inkább magától, mint tőlem, - mikor beszélgettünk... arra nem figyeltünk és nem is számoltunk azzal, hogy hol lehet Nick. Mivel ő nem ment anyáékkal. És ez csak most jutott eszembe. - sóhajtott egyet, mire végre felfogtam az egészet.
-Vagy összeszövetkeztek Oliverrel. - folytattam képzelgéseimet, majd rám nézett.
-Ne keverd már bele őt. - mondta egy picit nevetve, én pedig nekidőltem az ajtónak.
-De beleakarom. - vontam meg játékosan a vállamat, mire megforgatta a szemeit.
-Megmondtam, hogy idegenekkel ne beszélgess, - kezdte el a védő bátyó szerepét, én pedig befogtam a fülemet.
-Nem... nem ... és nem érdekel. - nevetettem, majd ő is elkezdte és elkapta a kezeimet, és megfogta.
-Valld be, hogy tetszik. - vigyorgott, én pedig kissé furán néztem rá.
-Chh, hülye. - puffogtam, majd nevetni kezdett.
-Lehet, hogy hülye... de attól még tetszik. - vigyorgott tovább.
-Te vagy a hülye... te. - szabadítottam ki az egyik kezemet, majd megütöttem a vállát. 
-Te? - érdeklődött tovább nevetve, majd kinyújtottam rá a nyelvemet.
-Te. - ellenkeztem tovább, majd mostmár ellöktem magamtól. 
-Oké... oké. Akkor hülye voltam. Sajnálom. De hogyha már én is vallottam... akkor szeretném ha te is vallanál. - kacsintott, majd megforgattam a szemeimet.
-Nincs mit vallani. - sóhajtottam, majd leült a kanapéra és mutatta a maga mellett lévő helyet.
-Szó sem lehet róla. Nem fogok neked beszélni arról, ami nincs is. - ellenkeztem tovább, majd elmosolyodott, - Nem is ismerem. - lazán megvontam a vállam, majd felfigyelt a szavaimra.
-Na ez az. Akkor visszatértünk a témához. Miért beszélhetett az én egyetlen húgom egy olyan emberrel, akit nem ismer? - nevetett, majd mostmár elnevettem magamat.
-Tudod mit, - néztem rá, - Hagyjál békén. - nevettem, majd elindultam a szobám felé ,hogy összerakjam magamba ezt a felettébb érdekes beszélgetést.

~ 2. - Tábor tűz

Egy ideig még tekintetem cikázott a két fiú között, amikor anyám hangjára lettem figyelmes, ami egyenesen engem szólít fel. Először nem akartam feldolgozni, és nem is figyeltem oda, de mikor másodszor is meghallottam kissé már feszülten kijelentett nevemet, feldolgoztam és feléfordultam.
-Rebekah, ideje abbahagyni. - erősködött, én pedig már kezdtem volna bele az ellenkezésbe, amikor anya csak óvatosan az új fiúra pillantott, én pedig megfordultam és mély levegőt véve megfegyelmeztem magamat.
-Ezt még visszakapod. - morogtam Niknek, aki elvigyorodott, majd kissé még morgolódva indultam el a megbeszélt helyünkre, közbe pedig azt kívántam bárcsak eltűnnék. Hamarosan egy alak jött mellém én pedig felnéztem Jasonre.
-Látom már megint összetűzésbe keveredtetek. - mosolyodott el majd megforgattam a szemeimet.
-Mikor nem? - kérdeztem vissza, majd felém nézett.
-Ez is igaz, - nevetett játékosan megvonva a vállát, majd felkapva engem vitt oda, ami persze anyáéknak nem igazán tetszett de nekem annál inkább.
-Tudod braty, van saját lábam is. De igazán kedves tőled, hogy elviszel. - vigyorogtam, majd csak sóhajtott egyet.
-Tudom Becca... nagyon jól tudom. - vigyorgott, majd mielőtt még megláthattak volna minket az újgazdag emberkék letett a földre, és nevetve összetúrta a hajamat, amitől már megint felment bennem egy picit a pumpa, de aztán lenyugtattam magamat. A bemutatkozás eléggé unalmasan és nyugisan telt, amikor anyáék és a többi család félrevonultak egy beszélgetésre, én pedig elveszetten járkáltam a mi kis "táborunkban". Mivel Jason sehol nem volt, és Nick sem igazán tolta ide a képét ezért becéloztam a tábor tüzet, és a mályva cukrokkal kezdtem el foglalkozni, de azokkal is morogtam egy sort, amikor egy hangra lettem figyelmes.
-Segítsek? - kérdezte, majd felnézve rá észrevettem az új fiút.
-Amúgy, Oliver vagyok. - mutatkozott be a kezét nyújtva felém én pedig lazán elmosolyodtam és kezet fogtam vele.
-Bekah. - követtem a példáját, - de gondolom már tudhattad. - forgattam meg picit a szemeimet az előző akciótól.
-Megesik. - vigyorodott el, majd tovább foglalkoztam a mályva cukrokkal.
-Nem láttalak még erre. - szólalt meg egy idő után, én pedig felé néztem.
-Én sem téged. - vágtam rá, mire elmosolyodott.
-Mivel nem tartozom egyik családhoz sem. - nézett valahova az erdő felé,- Mr. és Mrs. Evans visznek magukkal mindenhova, hiszen azt mondják jó példát mutatok a gyerekeiknek, - nézett felém újra. 
-Hűh, akkor te is ez a jó fiú fajta vagy? - érdeklődtem, majd elvigyorodott.
-A helyzettől függ. - vonta meg lazán a vállát, én pedig felhúzva a szemöldökömet néztem rá.
-Hm, szóval te is csak színlelsz mint Nik? - kérdeztem meg egy picit fintorogva, majd mindjárt eltűnt a mosoly az arcáról.
-Muszáj vagyok. Anyám sajnos belém nevelte. - sóhajtott egyet.
-Belém is próbálta, - nevettem fel picit, - csak hát nem sikerült neki. - büszkén húztam ki magamat, mire felnevetett.
-Szóval ellenszegülsz? Ez tetszik. - mosolygott, majd egy mályva cukrot felém nyújtott.
-Köszönöm. - mosolyogtam, miközben a szemeit néztem, és egy pillanatra teljesen beállt a hatás szünet. Éreztem, ahogy egyre közelebb jön hozzám, - vagy csak én dőlök?, - de Jason hangja megzavarta a pillanatot.
-Ööhm, sziasztok. - zavartan nézett ránk, majd Oliver egy picit hátrébb ült.
-Akkor jössz? - érdeklődött, én pedig letettem mindent a kezemből.
-Hát, hogyne. - mosolyogtam, majd felálltam a fatörzsről és Oliverre néztem.
-Te jössz? - érdeklődtem tőle, majd megrázta a fejét.
-Fedezlek titeket. - mosolyogva kacsintott egyet, én pedig egy "köszi"-t suttogva neki indultam Jason után, aki egész úton csak vigyorgott.
-Mi bajod van, te? - vágtam vállba, mire rám nézett.
-Az új fiú. - vigyorgott, - Te nem jössz? , - próbált utánozni kissé nyávogós hangon engem, - fedezlek titeket, - most Olivert gúnyolta ki, mire megforgattam a szemeimet, de ő csak nevetett egyfolytában.
-De egy állat vagy. - sóhajtottam egyet, de azért elvigyorodtam, majd észrevettem Jason kocsiját.
-Végre már. - lelkesedtem fel, amikor a kocsihoz érve két alakot vettünk észre, akikhez ahogy egyre közelebb egyre ismerősebbek lettek.
- Meglepetééés. - vigyorodott el Nik, miközben anya mérgesen tekintett mindkettőnkre én pedig belekapaszkodva Jasonbe, próbáltam valami magyarázatot adni a látottakra. De bárhogy próbáltam ezt a gondolatot kizárni a fejembe, folyamatosan csak egy ember jutott eszembe, aki ezt tehette velünk. Aki ott volt.. és tudott mindenről. Oliver...

~ 1. - Rebekah.

Az örökké cinikus megjegyzéseiről ismert család egyetlen lányaként egészen nehéz volt az életem. Két bátyámmal és a szüleimmel éltünk valahol New York közepén. Ha tehettem általában menekültem itthonról vagy pedig a szobámban ülve hallgattam a zenéket, amiket még Nick sózott rám valamikor. Éppen anyám, - aki persze szerette az efféle dolgokat, - valami családi megbeszélést hívott össze fél órával később... Ismét. Az előző arról szólt, hogy Nik mennyire okos meg minden. Persze az egész "műsort" unottan néztem végig. Mikor már anyám harmadszorra szólt, megembereltem magamat majd sóhajtva egyet elindultam lefelé. Anya szúrós szemmel nézett rám, de amikor feltűnt mellettem a bátyám, elmosolyodott. Valahogy gondolhattam volna. Nem bírta az újabb énemet. Mert az újnak van véleménye mindenről, a régi pedig mindenbe beleegyezett. Mikor szépen összegyűltünk anya elkezdte beszédét úgy mintha valami életbevágó dolog lenne. Kíváncsian figyeltem... a körmeimet... természetesen, amikor Nik meglökte a térdemet, és így mérgesen morogva egyet anyára tekintettem. Unom ezt az egészet... Rettentően. Arról szólt az egész, hogy az este hátralévő részében egy ismeretlen csoporttal megyünk ki az erdőbe, hogy meghitt pillanatban egy tábor tűz mellett beszéljük meg mennyire kívülállók is vagyunk. Hát hurrá... igazán örült most a fejem a dolog miatt, de ellenvetésem... nem volt. Vagyis volt... csak nem mutathattam ki... 
Miután elkezdte beszédét még Niknek és Jasonnek... én addig titokban felmentem a szobámba, hogy mennyire kimutassam érdeklődésemet a dolog iránt. Egy nagyobb táskában szedtem össze pár cuccot, amiből a felét anyám vagy kidobálja... vagy átrendezi. A lényeg... 5 percig úgy marad a táska, ahogy én akarom. Nem is kellett sokat várnom... mihelyst elhagytam a szobámat, anya már a lépcsőn jött fel, hogy időre pontosan határozza meg az életemet.
- Rebekah, - kiáltott egyet, én pedig visszafordultam majd sóhajtva egyet mentem vissza a szobába, miközben nekidőltem az ajtómnak.
-Igeen? - húztam el egy picit, majd bájos tekintettel néztem a már nem úgy létező cuccomra.
-Nem értem miért hozod ezeket, - mutatott egy újságra, - felesleges. Úgyis nem ezzel fogsz foglalkozni. Meg kell ismernünk Mr.Stewart és Mr.Evans családját is. - adta ki az utasításait, én pedig magamba már tomboltam az elvárásai miatt, de kívülről próbáltam jó kislány maradni.
-Sajnálom kicsim. - mosolygott rám, - egyszer majd csak megszokod. - mondta ugyanúgy, csak egy picit bájosabban, majd eljött mellettem én pedig kissé durcásan ültem le az ágyamra, amikor az ajtóban megjelent a drágaságos példa... a bátyám. 
-Ugyan Bex. Anya csak a jót akarja neked. - mosolygott gúnyosan, én pedig picit féloldalasan néztem rá.
-Tűnj el Nik. Nincs hozzád idegzetem. - morogtam, de csak nem ment el. Na igen... ez Nik másik éne. Amit anya és apa nem ismer. Mindketten tudjuk Jasonnel, hogy Nick nem a minta példa.. .Egyszerűen csak színlel. És ez írtóra zavar....
-Becca...Becca... hogy mennyire megváltoztál. - rázta rosszallóan a fejét, én pedig kissé furán ránézve, megfogtam majd az egyik párnámat hozzádobva becsuktam az ajtót.
-Hagyj békén. - morogtam még a csukott ajtón keresztül majd már alig vártam, hogy véget érjen ez a nap. A fürdőbe érve bezártam az ajtómat és beálltam a zuhany alá. A gondolataimban felbírtam volna robbanni, hogy itt semmi sem olyan, mint amilyennek valójában kellene lennie. Anyámék sem voltak ilyenek, csak azóta kezdték el ezt a hülyeséget amióta egy közös kis terápiára járnak valami újgazdag családdal. Akik persze ma is jönnek...
Miért kell idegen emberekkel lennem egy helyen? Még a tábor tűz... oké...elmegy. De hogy olyanra neveljenek amilyen valójában nem vagyok, azt még most sem értem. Mikor mindennel kész lettem magam köré csavartam egy törülközőt, majd a haj szárítóval a kezemben mentem be a szobámba, amikor eléggé váratlan meglepetés fogadt.
-Jason. - mosolyodtam el a legnagyobb bátyám láttán., - Mit keresel itt? - érdeklődtem, miközben valami fésű féleséget kerestem.
-Nik. - forgatta meg a szemeit, - na meg anyáék. - tette hozzá, majd sóhajtottam egyet.
-Ugye mennyire nem passzolunk? - érdeklődtem picit felháborodva, majd bólintott egyet.
-Na de én sem velük. - szólalt meg, - utálom ezt az új dolgot. - morgott.
-Én is. - motyogtam egy picit fintorogva, majd elmosolyodott, én pedig kissé érdekesen figyeltem eléggé különös mosolyára.
-Ajajj... neked valami terved van. - mosolyogtam majd bólogatni kezdett.
-Tervem? Hívhatjuk így is. - mosolygott, - Szétnézhetnénk majd az erdőbe. - ajánlotta én pedig érdekesen fürkésztem azt a bátyámat, akinek ezt az énjét nem ismertem.
-Szökni akarsz? - fordítottam le magamnak inkább, majd kíváncsian néztem őt, mikor bólintott egyet, - Hallgatlak. - mondtam, majd elvigyorodott.
-Szóval.. anyáék nem igazán fognak figyelni hiszen ellesznek foglalva a két elit családdal. Mi eközben simán elszökhetünk. Persze a bemutatkozás után kellene .Tudod, akkor már elvagyunk felejtve. - mosolygott, de azért volt egy pici gúny a hangjában.
-Milyen igaz. - elmélkedtem, - Benne vagyok. - vigyorogtam, majd felállt az ágyról, és összecsapva a tenyereit, odajött hozzám.
-Köszönöm közlegény. - nevetett, majd egy picit megforgattam a szemeimet, és vigyorogva lépett le a szobámból.  Még egy ideig a hajammal szórakoztam, amikor szép lassan készülődni kezdtünk anya kisebb kiborulási jelenete után, amit egy tablettával megoldott. Az út közben nem igazán szóltunk egymáshoz és mivel Jason külön kocsival jött nekem kellett megbirkózni Nik kissé idegesítő megjegyzéseivel, amit persze anya is véleményezett Nik javára. Odaérve kissé gyorsabb sebességgel vágódtam ki a kocsiból, majd a fülemet befogva kiabáltam Niknek, hogy mennyire nem érdekel a szövege, amikor valakinek nekiütköztem, amitől Nick röhögő görcsöt kapott, anyáék pedig kissé szúrósan néztek rám. Mikor megfordultam, egy eléggé rettentően helyes fiatalember állt előttem gyönyörű kék szemekkel. 
-Hűh, sajnálom. - magyarázkodtam itt két szóval, majd elmosolyodott. Na ne... most rabság következik. Ez a mosoly aztán üt mindent. 
-Semmi gond. Megesik. - mondta, de még mindig Nik nevetését hallottam, mire megfordultam és odamenve hozzá vállba vertem.
-Hagyd már abba te idióta. - morogtam, de csak nem bírta abbahagyni, hanem tekintete megállt az ismeretlen férfin, én pedig odafigyeltem, aki még mindig ott állt vigyorogva. Most nem tudtam eldönteni, hogy anyámék szúrós nézése vagy Nik nevetése idegesített jobban, de hogy ez az este már rettentően jól kezdődik... az is biztos.