Az örökké cinikus megjegyzéseiről ismert család egyetlen lányaként egészen nehéz volt az életem. Két bátyámmal és a szüleimmel éltünk valahol New York közepén. Ha tehettem általában menekültem itthonról vagy pedig a szobámban ülve hallgattam a zenéket, amiket még Nick sózott rám valamikor. Éppen anyám, - aki persze szerette az efféle dolgokat, - valami családi megbeszélést hívott össze fél órával később... Ismét. Az előző arról szólt, hogy Nik mennyire okos meg minden. Persze az egész "műsort" unottan néztem végig. Mikor már anyám harmadszorra szólt, megembereltem magamat majd sóhajtva egyet elindultam lefelé. Anya szúrós szemmel nézett rám, de amikor feltűnt mellettem a bátyám, elmosolyodott. Valahogy gondolhattam volna. Nem bírta az újabb énemet. Mert az újnak van véleménye mindenről, a régi pedig mindenbe beleegyezett. Mikor szépen összegyűltünk anya elkezdte beszédét úgy mintha valami életbevágó dolog lenne. Kíváncsian figyeltem... a körmeimet... természetesen, amikor Nik meglökte a térdemet, és így mérgesen morogva egyet anyára tekintettem. Unom ezt az egészet... Rettentően. Arról szólt az egész, hogy az este hátralévő részében egy ismeretlen csoporttal megyünk ki az erdőbe, hogy meghitt pillanatban egy tábor tűz mellett beszéljük meg mennyire kívülállók is vagyunk. Hát hurrá... igazán örült most a fejem a dolog miatt, de ellenvetésem... nem volt. Vagyis volt... csak nem mutathattam ki...
Miután elkezdte beszédét még Niknek és Jasonnek... én addig titokban felmentem a szobámba, hogy mennyire kimutassam érdeklődésemet a dolog iránt. Egy nagyobb táskában szedtem össze pár cuccot, amiből a felét anyám vagy kidobálja... vagy átrendezi. A lényeg... 5 percig úgy marad a táska, ahogy én akarom. Nem is kellett sokat várnom... mihelyst elhagytam a szobámat, anya már a lépcsőn jött fel, hogy időre pontosan határozza meg az életemet.
- Rebekah, - kiáltott egyet, én pedig visszafordultam majd sóhajtva egyet mentem vissza a szobába, miközben nekidőltem az ajtómnak.
-Igeen? - húztam el egy picit, majd bájos tekintettel néztem a már nem úgy létező cuccomra.
-Nem értem miért hozod ezeket, - mutatott egy újságra, - felesleges. Úgyis nem ezzel fogsz foglalkozni. Meg kell ismernünk Mr.Stewart és Mr.Evans családját is. - adta ki az utasításait, én pedig magamba már tomboltam az elvárásai miatt, de kívülről próbáltam jó kislány maradni.
-Sajnálom kicsim. - mosolygott rám, - egyszer majd csak megszokod. - mondta ugyanúgy, csak egy picit bájosabban, majd eljött mellettem én pedig kissé durcásan ültem le az ágyamra, amikor az ajtóban megjelent a drágaságos példa... a bátyám.
-Ugyan Bex. Anya csak a jót akarja neked. - mosolygott gúnyosan, én pedig picit féloldalasan néztem rá.
-Tűnj el Nik. Nincs hozzád idegzetem. - morogtam, de csak nem ment el. Na igen... ez Nik másik éne. Amit anya és apa nem ismer. Mindketten tudjuk Jasonnel, hogy Nick nem a minta példa.. .Egyszerűen csak színlel. És ez írtóra zavar....
-Becca...Becca... hogy mennyire megváltoztál. - rázta rosszallóan a fejét, én pedig kissé furán ránézve, megfogtam majd az egyik párnámat hozzádobva becsuktam az ajtót.
-Hagyj békén. - morogtam még a csukott ajtón keresztül majd már alig vártam, hogy véget érjen ez a nap. A fürdőbe érve bezártam az ajtómat és beálltam a zuhany alá. A gondolataimban felbírtam volna robbanni, hogy itt semmi sem olyan, mint amilyennek valójában kellene lennie. Anyámék sem voltak ilyenek, csak azóta kezdték el ezt a hülyeséget amióta egy közös kis terápiára járnak valami újgazdag családdal. Akik persze ma is jönnek...
Miért kell idegen emberekkel lennem egy helyen? Még a tábor tűz... oké...elmegy. De hogy olyanra neveljenek amilyen valójában nem vagyok, azt még most sem értem. Mikor mindennel kész lettem magam köré csavartam egy törülközőt, majd a haj szárítóval a kezemben mentem be a szobámba, amikor eléggé váratlan meglepetés fogadt.
-Jason. - mosolyodtam el a legnagyobb bátyám láttán., - Mit keresel itt? - érdeklődtem, miközben valami fésű féleséget kerestem.
-Nik. - forgatta meg a szemeit, - na meg anyáék. - tette hozzá, majd sóhajtottam egyet.
-Ugye mennyire nem passzolunk? - érdeklődtem picit felháborodva, majd bólintott egyet.
-Na de én sem velük. - szólalt meg, - utálom ezt az új dolgot. - morgott.
-Én is. - motyogtam egy picit fintorogva, majd elmosolyodott, én pedig kissé érdekesen figyeltem eléggé különös mosolyára.
-Ajajj... neked valami terved van. - mosolyogtam majd bólogatni kezdett.
-Tervem? Hívhatjuk így is. - mosolygott, - Szétnézhetnénk majd az erdőbe. - ajánlotta én pedig érdekesen fürkésztem azt a bátyámat, akinek ezt az énjét nem ismertem.
-Szökni akarsz? - fordítottam le magamnak inkább, majd kíváncsian néztem őt, mikor bólintott egyet, - Hallgatlak. - mondtam, majd elvigyorodott.
-Szóval.. anyáék nem igazán fognak figyelni hiszen ellesznek foglalva a két elit családdal. Mi eközben simán elszökhetünk. Persze a bemutatkozás után kellene .Tudod, akkor már elvagyunk felejtve. - mosolygott, de azért volt egy pici gúny a hangjában.
-Milyen igaz. - elmélkedtem, - Benne vagyok. - vigyorogtam, majd felállt az ágyról, és összecsapva a tenyereit, odajött hozzám.
-Köszönöm közlegény. - nevetett, majd egy picit megforgattam a szemeimet, és vigyorogva lépett le a szobámból. Még egy ideig a hajammal szórakoztam, amikor szép lassan készülődni kezdtünk anya kisebb kiborulási jelenete után, amit egy tablettával megoldott. Az út közben nem igazán szóltunk egymáshoz és mivel Jason külön kocsival jött nekem kellett megbirkózni Nik kissé idegesítő megjegyzéseivel, amit persze anya is véleményezett Nik javára. Odaérve kissé gyorsabb sebességgel vágódtam ki a kocsiból, majd a fülemet befogva kiabáltam Niknek, hogy mennyire nem érdekel a szövege, amikor valakinek nekiütköztem, amitől Nick röhögő görcsöt kapott, anyáék pedig kissé szúrósan néztek rám. Mikor megfordultam, egy eléggé rettentően helyes fiatalember állt előttem gyönyörű kék szemekkel.
-Hűh, sajnálom. - magyarázkodtam itt két szóval, majd elmosolyodott. Na ne... most rabság következik. Ez a mosoly aztán üt mindent.
-Semmi gond. Megesik. - mondta, de még mindig Nik nevetését hallottam, mire megfordultam és odamenve hozzá vállba vertem.
-Hagyd már abba te idióta. - morogtam, de csak nem bírta abbahagyni, hanem tekintete megállt az ismeretlen férfin, én pedig odafigyeltem, aki még mindig ott állt vigyorogva. Most nem tudtam eldönteni, hogy anyámék szúrós nézése vagy Nik nevetése idegesített jobban, de hogy ez az este már rettentően jól kezdődik... az is biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése